Emmanuel egy rendkívül nagy család tagja; négy fiútestvére és kettő lánytestvére van. Mindkét szülő egy háztartásban él velük, viszont sajnos egyikőjük sem teljesen egészséges. Míg az anyuka fülfájdalmakkal, addig az apuka gyomorpanaszokkal küzd. Nem meglepő, hogy nagy kihívást jelent számukra eltartani a gyerekeket és önmagukat, főleg úgy, hogy a drasztikusan kevés munkalehetőség miatt egyedül az apukának van állása. A férfi földműveléssel igyekszik biztosítani a család megélhetését, miközben a gyerekek iskolában vannak, ahol egyébként Emmanuel kimagaslóan jól teljesít. Legutóbbi tanulmányi átlaga 90,5% volt, és így kortársai közt osztályelsőnek számít. Kedvenc tantárgya a matematika, és azaz álma, hogy orvos legyen. Szabadidejét szívesen tölti tanulással, valamint játékkal a barátai társaságában. Bár Ruandában nincsen tandíj, vannak egyéb iskolai költségek, mint például vizsgadíj, tanszerek, füzetek és iskolai ebéd. Ráadásul hét gyermeknél ezek az összegek többször is összeadódnak, így már az is hatalmas segítség lenne nekik, ha valaki támogatni tudná Emmanuel oktatását.