Claude 20 éves. Érettségi küszöbén álló, kiemelkedően jó tanulmányi átlagára az igazgató is felhívta a figyelmünket. Öccsével, Felix-el (aki szintén jó tanuló) egy szobában alszanak és ugyanabba az iskolába járnak, ahova rendszerint sötétben indulnak és alkonyatkor érnek haza. Kiderült az is, hogy nincs náluk áram bevezetve, így rendszerint sötétben, elemlámpa segítségével tudnak együtt tanulni, reggelente pedig korán, 5 óra előtt indulnak el, hogy több mint egy órájuk legyen felkészülni a hétkor kezdődő tanórákra.
Nagyon jól beszél angolul. Kedvenc tantárgyai a matek és a földrajz, melyekből testvéreit rendszeresen korrepetálja. Ruháit saját maga mossa a közeli mocsárban. Rendszerint ugalit (maniókalisztből készült tészta-féle) esznek otthon. Az iskolai ebédjét szülei nem tudják finanszírozni, ezért 13 napot kell egy hónapban az iskola melletti ültetvényen kapálással ledolgoznia.