Janvière édesanyja 10 éve elhunyt, édesapja a családfenntartó, aki biztonsági őrként dolgozik egy középiskolában, írni/olvasni kinyaruandaiul tud. Munkanélküli nővére, Joserini együtt él Janviére-ékkel, két gyermekével és férjével együtt. Janviére-nek 3 alkalommal kellett kimaradnia az iskolából, mert gyakran költöztek el másik otthonba.
10 év múlva magát katonai vezetőként látja, amihez érettségi után kell jelentkezni, ami jövőre lesz, idén S5-be jár. A kérdésre, hogy mi az, amiben jó, azt válaszolta, hogy szeret emberek előtt beszélni, nem jön zavarba attól sem, ha sok ember előtt beszél.
Szabadidejében szeret olvasni és filmet nézni. Könyvek közül szereti a (Rwandai) hősökről szóló könyveket, amiket azért is olvas, mert szerinte segíti majd a katonai pályáját.
4 testvére van, akik közül ő a legfiatalabb, testvérének már gyermekei is vannak, akiket szintén apja tart el. Apukájának a nevelésben a legnagyobb gondot az unokái iskolai díjának befizetése okozza.
Janviére szerint minden rendelkezésre áll, hogy jövőre sikeresen érettségizzen, egyedül az hátráltatja, hogy mivel testvére gyermekei is velük élnek, sokszor neki kell velük foglalkozni, ami miatt kevés ideje jut tanulásra.
