
A 2014-ben született Christophe 4. osztályos tanuló, aki édesanyjával és kishúgával él rendkívül nehéz körülmények között. Édesanyja mentális betegsége miatt a gyerekek gyakran magukra maradnak; ilyenkor Christophe kövek gyűjtésével próbál némi pénzt keresni, hogy ételt vehessen a családnak. Otthonuk állapota is leromlott, az esővíz rendszeresen befolyik a házba, így a felszereléseit is felakasztva kell óvnia.
Minden reggel egy órát gyalogol az iskolába, és óriási szorgalommal tanul, mert hisz abban, hogy a tanulás jelenti a kiutat a szegénységből. Éretten és felelősségteljesen gondoskodik húgáról, a jövőben pedig jó vezetővé szeretne válni, aki a közösségét szolgálja és segíti a rászorulókat.
Most támogatót keresünk számára, hogy továbbra is iskolába járhasson és valóra válthassa az álmát.
Ha érdekel, írj nekünk: info@kozelafrikahoz.hu
